Orvostudakozó   nézet »  tábla     normál

Dr. Bezzegh Éva
Dr. Bezzegh Éva válaszol
Dr. Bezzegh Éva
pszichiáter szakorvos, pszichoterápia szakorvosa
szorongás, pánik, alvás- és hangulatzavar, psychosis
előző oldal 21. oldal következő oldal
Angyalhaj  2009. január 20. 08:23   #420 

Kedves Doktornő!

Nyár óta külföldre kerültem, és jelentkeztek a problémák. Kezdődött egy fogproblémával amiért sűtűn hazakellett utazni. Utoljára nov.elején voltam otthon, közben végeztek egy méhküretet,mivel hormonális probléma miatt a méhnyálkahártya megvan vastagodva. Középkorú hölgy vagyok. Mondták fél évig Norcolutot kell szednem, ez majd rendben tartja a méhnyálkahártyát. Decemberben visszautaztam, és november eleje óta kemény alvászavarom alakult ki,a sok orvoshozjárkálás,visszajövetel külföldre nagyon megviselték az idegeimet.
December végén visszajöttünk, de azóta szinte alig aludtam. Már szinte félek az éjszakától hogy nem birok aludni. Ez már november eleje óta tart. Mielőtt kiutaztam volna elmentem egy pszichiáterhez, aki irt fel Xanax-ot. Ezt csak ritkán mertem bevenni, nehogy hozzászokjak. Némileg ez picit segített. Elkezdett fájni a fejem és ezt abbahagytam. Elmentem itt külföldön orvoshoz irt fel ZOLPIDEM 10 mg-os altatót. Ezt szedtem 10 napig, este viszont ettől csak 4-5 órát tudtam aludni. Nem hiszem hogy ettől, de iszonyatosan elkezdett zúgni-fájni a fejem ettől is, már korábban is tapasztaltam hogy a bal arcomon hidegérzet fut át napi 5-6 alkalommal. Ettől nagyon megijedtem , majd elkezdett bizseregni a kezem-és a lábam, majd a szivem körül is érdekes érzést érzek. Nagyon de nagyon megvagyok ijedve, mi lehet az oka!? Ezek a panaszok a mai napig megvannak, de tegnap estétől a Xanax-ot szedem este 1 x 5 mg. Ettől viszont elég jól tudtam aludni, nem ébredtem fel éjjel sem, mint az előzőtől. Kicsit reggel ettől kótyagos a fejem, de legalább már tudok aludni. Már november eleje óta napi 3-4 órát tudtam csak aludni. Ez nagyon megviselt lelkiekben,és fizikálisan is.
Az állandó alvászavar, és a napközbeni állandó érzelmi feszültség, túlfűtöttség okozhat ilyen testi panaszokat mint a keringési rendellenesség? Szedtem a menzeszemre ERGAM cseppet,amit a nőgyógyász felirt, esetleg ez okozhatott ilyen panaszt,ezt legalább 2-3 hete szedtem. Sajnos egyenlőre gyógyszer nélkül már képtelen vagyok aludni,elszeretném hagyni mielőbb, de én meglátásom szerint legalább 2 hétig kellene szednem folyamatosan hogy az agyam kitudná pihenni a többhónapos alvástalanságot! Ez idő alatt nem lehet rászokni a Xanax-ra? Ha hazamegyünk egy hónap múlva,kb. elszeretnék menni pszichoterápiára mert olvastam az szorongásos problémákra jó. Amikor szedtem a ZOLPIDEMET teljesen kivoltam magamból vetkőzve, állandó idegi megterhelés alatt voltam, nem tudtam laza lenni egy percre sem, mindig csak a bajommal voltam elfoglalva. Mondjuk sajnos ez még most is igy van,túl sokat foglalokzok magammal, :-( Párom szerint ezt nem kellene. De ezek a zsibbadási tünetek,és a visszatérő nőgyógyászati probléma annyira zavar pedig erre is már 3 adag antibiotikumot ettem meg, mármint a nőgyógyászati gyulladásra, és mégsem javult a helyzet. November óta mióta elvégezték ezt a nőgyógyászati beavatkozást állandó hőemelkedésem van. Ma reggel már nem volt hőemelkedésem, csak az állandó fejzúgás,és bizsergés-zsibbadás a végtagokban.
Legyen kedves válaszolni, hogyan lehetne ezen segiteni, vagy milyen vizsgálatokat lehetne ez ügyben elvégeztetni? Ilyen problémám még sosem volt, és nagyon aggódok miatta.

Köszönettel: Angyalhaj


Kedves Angyalhaj!

Nagyon sok testi lelki panasz van a levelében, biztosan lehet egyesével is foglalkozni mindegyikkel, az alvászavarral, a fejfájással a menzeszrendellenességgel, az állandó idegfeszültséggel, de lehetne olyan megközelítés is, hogy ez egy intenzív reakció valamire, amiről én nem tudom hogy mi, valamilyen változás, a külföldön lét vagy hasonló. A testi kivizsgálásokhoz nincs ötletem de fontosnak tartom, hogy megkeresse mire válasz ez magában és azon dolgozzon hogy ezt a helyzetet elfogadja vagy megváltoztassa ha végképp nem sikerül elfogadni. Írta hogy majd ha hazajön pszichoterápiára fog jelentkezni. Ezt támogatom és remélem hogy nem egyszeri alkalomra gondolt hanem ez egy folyamat első lépése lehet.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

nem tudom mit tegyek!! Edit  2009. január 19. 19:15   #419 

Tisztelt Doktornő!
Valószínüleg személyesen kellene felkeresnem egy pszihológust, hatásosabb lenne, azért bízzom abban, hogy így is sikerül valami ami utat mutat. A szüleim nagyon szigorúan neveltek, nagyon féltettek ennek az lett a következménye, hogy képtelen vagyok férfiakkal kapcsolatott kialakítani, olyan gátlás van bennem ami képtelenné tesz arra, hogy komunikálni tudjak velük(ha szimpatikus az illető, vagy tetszik) vannak férfi barátaim, de ha valaki másképp közeledi hozzám teljesen leblokkolok. Még soha nem voltam szerelmes pedig már 33 éves vagyok, nagyon vágyom rá, hogy legyen egy párom, de így soha nem fogom elérni, egyébként sem vagyok könnyű helyzetben, ritkán jut alkalmam szórakozni, leginkább a munkahelyem és az otthonom között mozgom, ha esetleg lenne valaki azt is eltaszítom magamtól. Pont ellenkezőképpen viselkedem mint ahogyan szeretnék, kipróbáltam már egy két dolgot, de semmi sem működik, pl: vallásos vagyok, ilyen körökbe is próbáltam segítséget kérni, de valahogy semmi sem működik. Végkép nem tudom mit tegyek, már semmiféle utat nem látok magam előtt, pedig mihamarabbi változtatásra lenne szükségem mert egyre kétségbeesettebb vagyok!
KÖszönöm a segítséget!
Edit


Kedves Edit!
Viszonylag tömör leveléből valójában nehéz kibogoznom, hogy mihez is kér segítséget. Ha jól értem leblokkol a férfiakkal való kapcsolatokban ha nemcsak barátságról lenne szó, érzi hogy változásra van szüksége, de nem tudja ezt hogyan érheti el. Megértem hogy könnyebb ezt személytelenül egy internetes fórumban megfogalmazni mint felvállalni azt a feszültséget, hogy személyesen kér segítséget mondjuk egy pszichológustól. Lehet, hogy megerősítést keres hogy tényleg ezt kell tennie? Gondolom ilyen fajsúlyú már régóta meglévő probléma kapcsán nem feltételezte, hogy levél útján megoldható a problémája?
Hát, ha tényleg szeretné megtudni,megérteni hogy mi lehet e viselkedése hátterében, érdemes lenne pszichoterápiára jelentkeznie minél előbb.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Zoli  2009. január 19. 07:40   #418 

Tisztelt Doktornő! Különleges esettel fordulok Önhöz. A történetem úgy kezdődik, hogy barátaimmal kempingezni mentünk. Ott megszúrta a lábamat egy drót, és én ezen annyira felhúztam magam, hogy megemelkedett a vérnyomásom, erős izgalom jött belém, nagyon rosszul éreztem magam. Nagyon megijedtem, s féltem hogy ez a rosszullét megismétlődik. Ezekután ez az érzés többször is rámjött a mindennapokban, ha emberek közé mentem, ha a boltba mentem, remegtem, erősen izgatott voltam és magas volt a vérnyomásom. Nagy félelmeim voltak. Mindíg magammal foglalkoztam, mindenhol féltem, hogy rosszul leszek, s ezek miatt a pulzusom mindíg megemelkedett, izgalom jött belém. Felkerestem háziorvosomat. Betalocot és valerianat írt fel. Tüneteim nem szüntek.Éjszaka rémálmaim voltak, felriadtam, nem tudtam aludni. Kis idő elteltével azt vettem észre, hogy a gondolataim nagyon összekuszálódtak, nagyon hangosak, nem tudom őket leállítani, nagyon rosszak, ijesztőek voltak. Mindentől megijedtem, csak magammal foglalkoztam, minden gondolatom felzaklatott. Egy reggel arra ébredtem, hogy szörnyű gondolataim vannak, csak jöttek és jöttek kényszerűen. Ekkor már azt mondtam, hogy ennek a fele sem tréfa, bementem a sürgősségi osztályra. Onnan ct-re vittek, majd pszichiátriára, ugyanis a ct nem mutatott rendellenességet.A pszichiátrián voltam pszichológusnál, aki a furcsa gondolatokat azzal magyarázta, hogy hangokat hallok. Ráhagytam, azt gondoltam ő ezt jobban tudja. Skizofréniát állapítottak meg,amiről fogalmam sem volt hogy mi, hiszen még nem hallottam róla. Kaptam rá gyógyszert, de nem nagyon segített. Kényszergondolataim még mindíg voltam. Hazakerülésem után ismét felkerestem háziorvosomat, aki zárójelentésemet meglátva nagyon meghökkent, nem hitt ebbe a diagnózisban. Ezek után azt éreztem, hogy nagyon boldogtalan és gyenge vagyok, a vérnyomásom és pulzusom már rendben volt. Egész nap csak feküdtem és sokat sírtam, nem tudtam semminek örülni. Írtak citapramot, elkeztem járni pszichoterápiára, s jobban lettem, kényszergondolataim megszűntek, egyre vidámabb lettem. Nem hagyott nyugodtan a dolog, utánanéztem tüzetesen a skizofrénia jellemzőinek, s én is meghökkentem. Én nem láttam furcsa dolgokat, nem hallottam hangokat, s nem viselkedtem furcsán. A gyógyszertől amit szedtem annyira fáradt voltam, hogy napközben nem tudtam semmit csinálni, este korán elaludtam. Félelmeim még mindíg voltak, nem tudtam egyedül lenni és aludni. A gyógyszert már kb 1,5 hónapja nem szedem (csökkentve hagytam el), s azóta félelmeim csökkentek, járok társaságba, egyedül alszom, rendesen tévézek esténként, szinte teljesen a régi vagyok. A problémám csak annyi, hogy még van olyan helyzet, amikor izgalom, félelem jön belém, például ha társaságban vagyok, vagy valahová mennem kell, de ez , már elenyésző, s fokozatosan csökken.Történetemhez még az is hozzátartozik, hogy kemény két éven voltam túl ekkor.Kemény főiskolai évek, sikertelen szerelem, édesanyám szívinfarktusa, valamint volt egy súlyos betegségem, egy légcsőgyulladás, melynek következtében egy hétig intenzív osztályon lélegeztetőgépen feküdtem. Valamint közvetlenül esetem előtt két hét szinte éjjel nappali kemény fizikai munka. Kérdéseim (bár tudom hogy leírtakból nem lehet pntosan megállapítani, de kíváncsi vagyok a véleményére): Ön szerint helyes volt e a diagnózis, utalnak e rá a jelek? Mitől lehet az, hogy mióta nem szedem a gyógyszert sokkal jobban vagyok? Mi lehetett valóban a bajom? A pillanatnyi kis félelmeim idővel meg fognak e szűnni, lehetek e teljesen a régi, erősödhetek e még lelkileg, s ha igen, mi kell ehez? Lehetséges e az, hogy kimerültem a velem történtek miatt, nem tudtam ezeket rendesen feldolgozni? Előlre is köszönöm.


Kedves Zoli!

A leírása alapján átmeneti elmezavarra gondolok, nyílván erre gondoltak az Önt kezelő orvosok is, bár a pontos tüneteket és a diagnózist nem ismerem. Sokszor az átmeneti pszichotikus tünetek hasonlítanak a schizofréniára de aztán mégse lesz belőle ez a betegség. Az hogy a gyógyszerek és a pszichoterápia hatására elmúlt a betegsége még ha nehéz is volt a gyógyszer mellett léteznie azt mutatja hogy megfelelő ellátásban részesült és remény van arra, hogy az enyhébb szorongások is elmúlnak. Ha nem is szedi a gyógyszereket időnként pszichiátriai ellenőrzésre fontos elmenni nehogy visszatérjen a betegség. Részletesebb prognózist nyílván csak az Önt kezelő pszichiáter adhat.

üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

beszéd nehézség.  2009. január 19. 07:31   #417 

4 ÉVES NEVELT KISLÁNYNÁL NEM TELJESEN ALAKULT KI BESZÉD.HADAR,BETÜKET HAGY KI A SZAVAIBÓL.HA VIS.ZAKÉRDEZÜNK ZAVARBAN VAN,HINTÁZTATJA MAGÁT NEM NÉZ RÁNK.ELŐZMÉNYEK,APJA BÖRTÖNBEN, ANYJA ELHAGYTA.GYERMEKOTTHONBAN ÉLT TESTVÉREIVEL 9 HÓNAPIG.3 HÓNAPJA LAKIK VELÜNK.BÁR A BESZÉDE FEJLŐDÖTT MIÓTA VELÜNK VAN, DE MESSZE NEM EGY 4 ÉVES SZINTJÉN.2 ÉVES TESTVÉRE JOBBAN BESZÉL. BIZONYOS BETÜKET EGYÁLTALÁN NEM TUD KIEJTENI V ÉS R BETÜT.LOGOPÉDUS CSAK ISKOLA ELŐTT FOGLALKOZIK VELE.HOGYAN TUDNÁM FEJLESZTENI?


Kedves Érdeklődő!

Amiket leírt az Ön által nevelt 4 éves gyermekről, mind magyarázhatják a lassúbb fejlődését. Amennyiben pontos képet szeretne kapni a kislány testi és szellemi fejlettségéről és a fejlesztés lehetőségeiröl a legközelebbi Nevelési Tanácsadó fejlesztő pedagógusához vagy pszichológusához fordulhat.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Betegség?  2009. január 18. 16:51   #416 

Tisztelt Doktornő!
Olvastam bizonyos Vazomotoros(érmozgazó idegek)zavarairól és talán nekem is hasonló problémáim vannak.Azt szeretném kérdezni h pontosan milyen tünetei vannak és mitől alakulhat ki?Válaszát előre is köszönöm!


Kedves Érdeklődő!

Mivel az orvos nemcsak könyvek olvasásából szerzi a tudását, így nagy különbség lehet a között ha egy laikus vagy egy orvos értékeli a különféle testi és lelki tüneteket, különösen ha saját maga a szenvedő alany is. Hogy a érmozgató idegek zavarának milyen tünetei és betegségei lehetnek, sok oldalt olvashat át az interneten, de ezzel nem fog sokra menni saját panaszainak megértésében. Célravezetőbb, ha elmondja panaszait és azt egy orvos értékeli, persze hatékonyabb dolog, ha ezt orvosi vizsgálattal is össze lehet kötni.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Mária jeligére  2009. január 18. 16:40   #415 

Tisztelt Főorvosnő! Most a férjem ügye aggaszt. Ugyanis állandó jelleggel fel van fújódva. Minden kivizsgáláson volt már és minden negatív, azon felül, hogy refluxot találtak nála. Azt mondták, hogy idegi alapon van a felfújódása. Azt szeretném kérdezni, hogy létezik e ilyen, és ha igen, kérem írja meg, hogy milyen gyógyszer, vagy gyógynövény segíthetne rajta? Köszönöm a kedves segítését! T. Mária


Kedves Mária!

Ha a férje panaszait kivizsgálták és a felfúvódás mögött komolyabb szervi eltérést nem találtak a belgyógyászok, kivéve a refluxot, akkor kezdődhet az idegi-pszichés kivizsgálás. A lelki hátterű testi elváltozások miatt érdemes pszichiáterhez fordulni aki majd eldönti, hogy gyógyszeres vagy pszichoterápiás kezelést alkalmaz. Várhatóan szorongáscsökkentő és antidepresszáns kezelés segíthet, e mellett érdemes a belgyógyász által javasolt terápiát is szedni.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

....  2009. január 17. 16:00   #414 

Tisztelt Doktor nő!

19 éves vagyok és Dec.20.ikán kezdödtek a panaszaim azóta is megvanak.A panaszok álltalába állandó jellegüek de leginkább az állandó mellkasi szoritás nyomás érzés fáj, ezen kivűl remegés hányinger fejfájás rosszulét is rámjön de ez a mellkasi fájdalom nem akar szüni eddig kb.5 ekg volt és egy kardiologus is megvizsgált volt szivultrahang is de semmit se találtak laborba sem.Az orvosok egyenlőre pánik zavara és rohamokban jellentkező szorongást állapitottak meg. De ez engem nem nyugtat nagyon meg mert a fájdalomtol aludni is nehene tudok néha félek is elaludni .1 hete szedek napi 2 xer 0.5 ös xanaxot de azt mondják ez még csak később fog hatni az lenne a kérdésem ez valoban lehet pszihés vagy lehet e mögöt vmi ér elzárodás vagy egyéb ok ?. ma mikor voltam lászló korház lázambulenciáján a lelet adenovirust mutatot ki nem tom mennyi köze lehet az állandó fájdalomhoz és rosszuléthez , az állandó hőemelkedéshez.

válaszát előre is köszönöm.


Kedves Érdeklődő!
Természetesen lehet szorongásos eredetűnek értékelni a mellkasi nyomást és szorítást, ha minden szervi kivizsgálás negatív, ha van szorongásos előzmény, ha enyhülnek a panaszok szorongáscsökkentő hatására. A 2-3 hete állandóan meglévő panaszok, a láz, a be nem fejezett László kórházbeli kivizsgálás, az alvás közben meglévő panaszok számomra legalábbis megkérdőjelezik az egyértelmű szorongásos eredetet, de természetesen pontos diagnózist a beteget közvetlenül vizsgáló és a leleteket értékelő orvosok adhatnak.
üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Tisztelt doktornő!  2009. január 17. 09:28   #413 

Tisztelt doktornő! azt szeretném kérdezni őntől,hogy milyen gyogyszert ajánlana szorongásos pánik betegségemre? Ebből kifolyólag a vérnyomásom is ingadozik. Erre a betegségre szedek gyogyszert concort,citopram,rivotrilt ezek a gyogyszerek használnak -e hosszabb távon,vagy csak tünetmentessé tesz? És meddig kell szednem? Előreis köszönöm válaszát!


Kedves Érdeklődő!

A felsorolt gyógyszerek közül a Citapram és a Rivotril alkalmas szorongásos zavar és pánikzavar kezelésére. Kúraszerűen kell szedni a Citapramot legalább 5-6 hónapig, de a Rivotrilt minél hamarabb el kell hagyni. Ha e fél év alatt sikerül a tünetei hátterét is kivizsgálni és kezelni, akkor a gyógyszerek elhagyása után nem fognak visszatérni a panaszok. Feltételezhetően mindezekről tájékoztatta Önt a pszichiáter aki kezeli és a továbbiakban is az ő útmutatásai a mérvadóak.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Kérem szépen!  2009. január 17. 09:23   #412 

Kedves Doktornő!

Idemásolom korábbi levelemet, s az Ön válaszát:
"Tisztelt Doktornő!
Mivel most vagyok először ezen az oldalon, elbizonytalanodtam. Ma este elküldtem Önnek egy kérdést és nem tudom, odaért-e?
Ezért most megismétlem:
Ma este 21 éves lányom bemásolt Skype-ba egy CT-leletet:
Jobb oldalon a sulcus carcarinus és a occipitalis fehérállomány hátára agy 10x5 mm-es hypodens góc, amely lehet atipusos, tágabb trigonum-regio is.
Nagyon féltem a Gyerekemet!
Ez mit jelenthet?
Az elmúlt héten gasztroenterológián nyelőcsőfekélyt állapítottak meg nála.
Kb. 5 héttel ezelőtt fejfájással-epehányással járó rosszulléttel kezdődött ez a kivizsgálás-sorozat.
Kérem szépen válaszát!
Köszönöm!
Balla Erzsébet


tovább Dr. Bezzegh Éva adatlapjára


Kedves Erzsébet!

Megértem aggodalmát, de úgy-e a kivizsgálás menete olyan, hogy a leletet a vizsgálatot kérő orvos nézi meg és kommentálja. El tudom képzelni, hogy ez még nem történt meg. A CT lelet egy a kb 10 tényező közül egy ilyen kivizsgálásnál, ezért is jó, ha a vizsgálatot vezető orvos tartja kézben a lánya esetét. A hányásos rosszullét szerintem lehet a nyelőcsőfekélytől, a CT lelet viszont arra utal, hogy az agyban levő elváltozás lehet anatómiai variáció és nem betegség jele. Biztosat azért majd az orvosuktól fognak hallani az egészről.

Jobbulást kívánva a lányának üdvözlöm:
Dr Bezzegh Éva "

Nos, ma megtörtént találkozója neurológusával, aki nem tudta megmondani, mi lehet az a folt a CT-leleten és továbbküldte EMR-re.
Az EMR milyen diagnosztikai eljárás?
Összefügg a gasztroenterológiai vizsgálattal?
Gasztroenterológián nem állapított meg semmilyen fertőzést.
Lányom tavasz óta nem él velem, hanem barátjánál, ill. barátja családjánál.
Azóta jelentkeztek tünetei: hányásos rosszullét, gyomorpanaszok, candida a hüvelyében, s bár magas-karcsú teremtés, nagyon lefogyott.
Csak karácsonykor találkozhattunk személyesen, és némileg megijedtem a látványtól, kimerült volt, és nagyon rossz hangulatú.
Tudom, a munkahelyén napi 11 órát dolgozik, van, hogy 3-4 napot egymás után.
Ragaszkodik a munkahelyéhez és a jövedelméhez - ez érthető.
Semmilyen módon nem akarok beleavatkozni az életébe, ha ő nem kéri.
Mást ebben a helyzetben nem tehetek, mint aggódom és próbálok információkat szerezni a rendelkezésemre álló eszközökkel.
Ezért szeretném tudni, az EMR milyen eljárás?
Megköszönöm válaszát!
Tisztelettel: Balla Erzsébet


Kedves Erzsébet!
Megtisztel a bizalmával, bár az eszközeim hogy felelős véleményt mondjak a lánya kivizsgálásáról többszörösen korlátozottak. megpróbálok csak a kérdésére felelni. Tehát az MR / mágneses rezonancia / vizsgálat egy hasonlóan számítógépes képalkotó vizsgálat, hasonló helyen és módon végzik a külső szemlélő számára mint a CT vizsgálatot, feküdni kell, nem fájdalmas, de tovább tart és hangosan kattog a gép közben. Viszont sokkal részletesebb képet adhat egy kisebb területről, ezért néha kiegészítik a CT-n kapott eredményt ezzel. Nem függ össze a gasztroenterológiai kivizsgálással, ez az adott terület ,ez esetben az agy részletesebb vizsgálata. Reméljük semmi komoly betegséget nem találnak a lányánál. A kimerültség, rossz hangulat, lelki mefgterhelés, szorongás viszont bőven okozhat a leírthoz hasonló tüneteket. Ha ez derülne ki, ezt is komolyan kell venni és kezelni.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

a férjem nem tud elélvezni  2009. január 15. 17:14   #411 

Tisztelt doktornő! Most 58 éves férjemmel hosszú évekig nagyon boldogan, és ha nem is gyakorta, de remek szexuális életünk volt. Három éve elkezdte a cipralexet szedni egyre növekvő szorongásai miatt. Azóta a kedélye remek, de komoly problémáink vannak, mert kezdetben nagyon nehezen ment el, most pedig már egyáltalán nem tud elmenni. Remekül áll a farka, bármeddig tud velem szeretkezni, de ő nem tud elmenni. Pedig tomnboló igénye van rá, folyton szexoldalakat, csatornákat néz, sőt azt is tudom, hogy már más nőkkel is próbálkozott, de ott is csak merev pénisz volt és nem volt orgazmusa. Nekem is hiányzik az eredmény, mert így csak szolgáltat nekem, neki nem élvezet,és ez az egóját rettenetesen rombolja. Megpróbálta egy urulógus tanácsára abbahagyni a cipralexet, de akkor önmagának és a környezetének is elviselhetetlenül ideges volt. Ez pedig nekünk nagyon rossz, nekem rettenetes. Félek, hogy a házon kívüli próbálkozásai egyszer eredménnyel járnak, és akkor elvesztem. Ha viszont velem sikerülne a szeretkezés végén elmennie, nyert ügyem van. Nagyon várom válaszát, üdvözlettel: Engels Andrásné


Kedves Érdeklődő!

Mivel most feltett kérdését már egy másik fórumban megválaszoltam, /de technikailag még nem olvasható/ a választ ide fogom másolni:
Az említett probléma néha előfordul bizonyos antidepresszánsokat szedő embereknél. Szerintem Önnek sikerült nagyon jól összefoglalni a probléma összetettségét, tehát hogy miért van szüksége a férjének a gyógyszerre és hogy milyen szex. zavart okoz. Szélesebb körből is indíthatunk, mert elképzelhető olyan terápia ami ugyan sok munkával és utánajárással jár, de nem lesz kiszolgáltatva a férje a gyógyszernek: pszichoterápiára gondolok, amivel a szorongás , halálfélelem gyökerét sikerül megtalálni. Ha mégis gyógyszert szeretne a férje, akkor meg lehet találni a megfelelő kis adag gyógyszert ami még hatékony vagy át lehet térni olyan antidepresszánsra ami kevésbé okoz ejakulációs zavart.
Mindezt amit leírt ,a férjét kezelő pszichiáterrel lenne érdemes megbeszélni.

üdvözlettel Dr Bezzegh Éva



Depresszio  2009. január 14. 20:28   #410 

Tisztelt Doktorno!
Ha valaki depresszios és ugymond bemagyaráz magának tuneteket(feledékenység,szellemi leépulés) Ezek a tunetek késobb valoban kezdhetnek jelentkezni nála?


Kedves Érdeklődő!

Ha valaki szorong vagy depressziós egy idő után jelentkezhetnek szervi jellegű tünetek is, de nem olyan mechanizmussal, hogy bemagyarázza magának. Az ön által említett tünetek mint feledékenység és szellemi leépülés inkább szervi idegrendszeri betegségek vagy bizonyos elmezavarok kísérői és nem depresszióé.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

dühroham  2009. január 14. 20:24   #409 

Kedves Doktornő!

Késő esténként rámtör mindig a dühroham, és mindenkivel ordítoznék, kiabálnék.
Szívesen felhívnék valakit, de csak azért, hogy torkom szakadtából üvöltözzek meg sértegessem, minden cél nélkül.
Eddig a szolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatait hívogattam, na azok meg jól letették.
Fojtsam el az indulataim vagy adjam ki magamból? Nem tudom mit tegyek.
Egyébként nem iszom, nem dohányzom, nem kávézom, nem használok kábítószert csak gyógyszert szedek.

Köszöm előre is válaszát.
István


Kedves István!
Nem tudom, hogy mi miatt kell gyógyszert szednie, de valószínűleg jó sok feszültség gyülemlik föl magában estig, hogy ordítozhatnékja van. Azt tudja hogy mi miatt feszült? Az is egy lehetőség, hogy jól kikiabálja magát mondjuk olyan helyen, ahol nem zavar másokat, de a feszültségét levezetheti mozgással is. Ha minden délután egy órát mozog úgy,hogy szíve-tüdeje is erősen dolgozzon és jól megizzadjon, a feszültsége egy részét biztos le tudja dolgozni.
Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

SPIRITUALITÁS  2009. január 13. 20:30   #408 

Szeretném tudni hogy mi a véleménye egy pszichológusról hallottam aki spirituálisan gyógyít van ennek alapja?Ez valóban gyógyír lehet lelki problémára vagy csak a hitről szól az egész??Köszönöm a véleményét!!


Kedves Érdeklődő!

Szerintem egy pszichológus vagy pszichiáter a személyiségével gyógyít, így ha nagyon hitelesen képvisel valamit a pácienssel való kapcsolatban az biztos hogy segíthet, de a szakmailag elismert kezelési módok között a spitrituális kezelés szerintem nem szerepel.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

pánikbetegség  2009. január 13. 20:25   #407 

Tisztelt Doktor Nő!

Segítségét szeretném kérni, már évek óta pánikbeteg vagyok.Rexetin nevű gyógyszert szedtem ami sokat segített rajtam. Jelenleg 31 hetes terhes vagyok , újból érzem a betegségemet nagyon szédülők , izzad tenyerem, talpam. Nem bírok sehová sem menni a szédülés miatt.Eddig a babámmal minden rendben van.Tanácsát szeretném kérdeni , hogy ez a rexetin nevű gyógyszert szedhetem -e, vagy ha káros , akkor van-e olyan nevű gyógyszer amit szedhetek?
Üdvözlettel:Andi


Kedves Andi!

Az Ön esetében nagyon komolyan kell mérlegelni, hogy melyik a jobb a babának, ha szedi vagy ha nem szedi a gyógyszert, ezt a kockázat-eredmény összevetésével pszichiáter és nőgyógyász szorosan együttműködve tudják eldönteni és kontrollálni. Fontos volna a természetes szorongáscsökkentő kezeléseket megtanulni mint relaxáció, jóga stb.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

mit tegyek?  2009. január 13. 20:21   #406 


Kedves Doktono!
Kerem segitsen mit tegyek.
4 honapja kulfoldon elek es senki nem tud segitsegemre lenni problemamban.
problemam osszetett egy kicsit, de remelem tud seiteni.
Nagyon regota ideges termeszetu vagyok amit sok fajta kb.6-7 fajta gyogyszerrel kezeltek eredmenytelenul. Nemhozott javulast. Termeszetes modszereket is kiprobaltam yoga stb. es ezek sem hoztak tartos eredmnyt. De egyutt tudtam elni a stresszes helyzetekkel es olyankor kezeltem ahogy tudtam az ido mindig megoldotta a dolgokat. A fo problemam az,hogy kb egy eve fulladok volt egy panik rohamom ez volt az elso ,de betudtam azonositani,mert annyira szornyu volt,hogy mas nem lehetett Erot vettem mgamon es tul eltem es nem jott elo azota sem csak a fulladas maradt meg. De ez mindennapos lett es szinte egesznapra kiterjed. Nagyon nehez igy dolgoznom es minden nap csak azon izgulok,hogy azt a napot tul elem.Nagyon nagy fajdalomban es felelembenlek emiatt.
Mielott kijottem termeszetesen elmentem orvoshoz tudogondozoba ahol frontint es nebilet gyogyszert irtak fel amiugytudom sziv lassito gyogyszer es nyugtato. Egy kicsit rendellenes a hormontermelesem meg eppen nem kell ra gyogyszert szednem, de kesobb valoszinu mjd kell (alultermel) itt huma-ponolt irtak ki szinten a fulladasomra napinegyed szemet. Majd az ideggondozoba is elmentem es ott rivotril 05mg 3x1 egy irtak fel. Ezek utan nem tudom mit tegyek.
Melyiket szedjem Azt tudom, hogy alacsony a vernyomasom es a szivveresem mindig 72 szokott lenni, ha flladok akkor is legfeljebb 75 minden labor eredmenyem jo. Mit tehetek hogy elmuljon ez a fulladas mitolvarhatok eredmenyt. Es hogyan szedjem a gyogyszereket.
Eddig probalkoztam a gyogy szerekkel, de semmi eredmennyel. A rivotrilt nem szedtem csak akkor mikor nagyon nagy fajdalmam volt mert felek,hogy kesobb egyre tobb kell belolle. Es nem is tudtak felirni csak keves gyogyszert egyszerre.
Varhatok e javulast vagy esetleg teljes gyogyulast valamitol. Gyogyultak e meg emberek
teljesen ebbol a betegsegbol es milyen betegsegem van nekem eggyaltalan?
Kerem segitsen! Koszonettel Pappne Szentesi Eva


Kedves Éva!

A leírása alapján valószínűleg lelki eredetű testi tünetekkel járó szorongásos betegsége van, ami jól gyógyítható gyógyszeres és pszichoterápiás kezeléssel. A külföldön lét, a más nyelv, izoláció, sok munka általában rontani szokott ezeken a tüneteken. Ami gyógyszert kapott, az mind tüneti szer, szedheti vagy a Frontint vagy a Rivotrilt, egyszerre a kettőt semmiképpen. Én inkább antidepresszánst ajánlanék ami közelebb van az oki terápiához, pszichiáter szakorvos rendelheti és ellenőrizheti. Fontos volna az okokkal foglalkozni , ehhez pszichoterápiához értő szakemberre lenne szükség.

Jobbulást kívánva üdvözlöm Dr Bezzegh Éva

Depresszió  2009. január 10. 20:45   #405 

Üdvözlöm!Azért irok önnek hogy már 1 hónapja alvászavarral,szorongással,depressziós,rohamokal,döntési zavarokkal,koncentrálási,zavarokkal,kedvtelenséggel,ürességérzéssel,küszködök!Pár napja meg olyan mánia jött rám hogy lefekvés elött vanmikor órágig járkálok és csak akkor tudok lefeküdni ha pl megfogom az ajtókilincset vagy jó megnéztem egy pontot a lakásba meg hasonlók és naközben is ezen jár az agyam hogy félek az estétöl hogy megint majd járkálok ez miatt és ha megnyugodtam hogy megnéztem azt a bizonyos pontot jól vagy pl megfogtam az ajtó kilincset akkor lefekszem és attol félek ne keljen wcre mennem mert akkor kezdhetem az egészet elöröl!Ilyesmi már évekóta van nálam csak akkor nem társult depresszióval és azért volt enyhe a tünet gondolom én!Voltam siofokon a pszihiátrián és ott azt mondták menjek vissza egy hét mulva tesztet tölteni de ugyéreztem nemigazán tudják hogy milyen komoly is a baj!Sokszor már ugyérzem nembirom tovább!Kerestem Pszihiátriai magánrandelöt is somogymegyében de nem találtam egyet sem!Nme én akarom felálitani a diagnózist,de Szerintem depresszióval társult kényszerbetegében szenvedek ahoyg sokat olvasgatom a neten!Az lenne a kérdésem önhöz hogy milyen esélyekkel gyógyitható ez a betegség és hogy tényleg az e amire gondolok,mert magamtól ugyérzem semmiképp nem jövök ki ebböl!Elöre is köszönöm válaszát!


Kedves Érdeklődő!

Nem baj, ha maga is gondolkodik a bajairól, esetleg összeállítja, hogy mik a legzavaróbb tünetei és majd ezt el is mondja a pszichiáterének vagy a pszichológusának. Higyje el, hogy a felkészülése során egy pszichiáter megtanulja sok apró jelből is felismerni a betegségeket, s ha a diagnózis pontosításához még teszteket is alkalmaz, számára is ki fog derülni, hogy mi a maga baja, de nem baj, ha segíti információkkal. Ha depressziója van, vagy ha kényszerbetegsége van mindkettő aránylag jól gyógyítható gyógyszerekkel is meg pszichoterápiával is.
Jobbulást kívánva üdvözlöm Dr Bezzegh Éva

prolactin-szint -- antipszichotikum  2009. január 10. 20:37   #404 

Tisztelt Doktor Nő!

25 éves fiatalember vagyok. Augusztus óta hypochonder lettem, egy üzemorvosi vizsgálat alkalmával. Rengeteget foglalkoztam, foglalkozok magammal, interneten állandóan a betegségeket és tüneteket keresgetem. November elején befeküdtem a pszichiátriára, 12 napot töltöttem bennt. Gyógyszert szedek azóta is (Rivotril 0,5mg 3x, és Ziperid(risperidon!!!) este 1x). Mikor bekerültem a korházba még rendesen volt magömlésem, a nemi életem is normális volt. Amióta szedem a gyógyszereket, minta megváltozott volna minden. Merevedési, és ejaculációs problémák léptek fel, van hogy nem is jön semmi annak ellenére hogy van orgazmusom. Voltam andrológiai vizsgálaton ahol a prolactin szintem magasabb a megengedettnél ( 75,06 az értéke, 4 és 20 között normális), elküldtek Sella MR-re, még nincs eredmény. A pajzsmirigyem rendben van, ultrahangon is voltam, szinte minden kivizsgálás eddig negativ, csak ez a prolactin szint magasabb.
Az lenne a kérdésem hogy a szedett gyógyszerek okozhatnak átmenetileg prolactin szint emelkedést? Mert tudtommal az antipszichotikumok és antidepresszánsok hatnak hormon folyamatokra is.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Balázs


Kedves Balázs!

Azt látom, hogy rengeteget foglalkozik magával és bújja az internetet. Jan 6. óta újra írt nekem /is/ a problémájáról, vajon azóta találkozott-e vagy beszélt-e a pszichiáterével? A pszichiáterével megbeszélni a gondjait a valóságos élet, az interneten kérdezősködni és akár az összes szakértőnek feltenni ugyanazt a kérdést mégis csak virtuális világ. Én és a szakértő kollégáim mondhatunk véleményt az adott információk alapján az esetéről, de ez édeskevés ahhoz képest, amit egy valódi terápiás kapcsolatban kaphat.
Természetesen aktuákis kérdésére tudok válaszolni, mert a risperidon tartalmú antipszichotikumról én is tudom, hogy érzékeny ember prolaktin szintjét átmenetileg emelheti, de csak az ön kompetens pszichiátere dönthet azrról magával együtt, hogy ennek tudatában megváltoztatja -e a gyógyszeres kezelését.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

kérdés  2009. január 10. 08:46   #403 

Tizstelt Doktor Nő,


A mindennapjaimat komolyan megkeserítő problémával fordulok Önhöz. Állandóan visszatérő, kiújuló, nőgyógyászati gondokkal járok hetente orvosomhoz, aki lassan kezd tanácstalan lenni. Egyértelmű, hogy én gerjesztem az állandó tüneteket, és hogy a gyulladások-fertőzések is lelki okokra vezethetők vissza. Már két alkalommal voltam kineziológusnál, de a hölgy nem szimpatikus, nem nyerte el a bizalmamat, és semmi eredményt nem sikerült elérjünk. A nőgyógyászom szerint is addig lesznek panaszaim, amíg a lelki okokat nem oldom meg magamban, nem fedem fel őket. A kérdésem az lenne, hogy Ön mit gondol erről? Mindent képes vagyok megtenni azért, hogy ez ne tegye tönkre a kapcsolatomat a párommal és az én mindennapjaimat. Pszichológus-vagy pszichiáter lehet itt megoldás? vagy kihez forduljak?

Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel: h


Kedves H!

Méltányolom a motivációját hogy mindent meg akar tenni azért, hogy panaszainak lelki hátterét megismerje. Tapasztalataim szerint erre pszichoterápiás kezelés alkalmas, pszichoterápiás képzettségű pszichiáter vagy pszichológus segíthet.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Kérdés  2009. január 9. 21:43   #402 

Kedves Doktor Nő
Pár napja irtam önnek hogy nagyon meg hizott az édesanyám 110 kg mert a pszichiáter olyan gyogyszert irt ki neki hogy attol hizott meg csak nem tudtam le irni a gyogyszerek nevét de most le tudom amit szed. amit eddig szedett az a Depral volt szolt neki hogy nagyon hizik és kapott helyette mást amit most szed az :Spitomin ,Teperin, Haloperidol,
Amit meg az amerikai ut irt ki neki A következök:Topamax,Nootropil, Ergotop Concor,+vízhajtó brinaldix meg só. mivel irtam hogy agyvérzése volt a chipp van a fejébe hogy össze tartsa az ereket. nekem nagyon soknak tünik ez a gyogyszer ha nemis az amit az agyára kapott de a antidepreszáns gyogyszer az szerintem sok nem volt ö soha ilyen letört csak kb egy éve nagyon sokat alszik Kérem önt ezekböl az adatokbol tud nekem valamit mondani jok ezek a gyogyszerek?? nincs olyan gyogyszer amit el kéne hagyni és helyette olyat amitöl esetleg le fogyna ???
Mire jok ezek a gyogyszerek kérem önt amit ismer el modaná mert nem nagyon mondja egy orvos se csak irja irja anyukám meg rendesen szedi
Válaszát nagyon köszönöm
Itt a rendes nevem irom Szabó Andrea


Kedves Szabó Andrea!

Mivel magát nem általában érdeklik ezek a felsorolt gyógyszerek, hanem az anyukája kapcsán, sőt egy konkrét probléma kapcsán, nem kerülheti meg az orvosait, mert az idegsebész és a pszichiáter a megmondhatója konkrétan, hogy mit miért kell szednie az édesanyjának és ők is ismerik olyan jól a beteget, hogy adott esetben felelősen dönthetnek a gyógyszerek csökkentéséről vagy változtatásáról.

Üdvözélettel Dr Bezzegh Éva

van remeny?  2009. január 9. 21:35   #401 

koszonom a valaszat kedves doktorno!hetek ota kutatom a valaszt volt baratom bajara.tegnap miutan elkuldtem onnek a levelet,ratataltam 1oldalra...broderline szemelyiseg....sirva olvastam,dobbenet volt,szorol szore rola olvastam!biztos vagyok benne errol van szo,minden megegyezik.most hogyan tovabb?koszonom livia


Kedves Lívia!

Valójában nem tudom, hogy mit szeretne, mi a problémája? Önnek van problémája, vagy a volt barátján szeretne segíteni és úgy érzi egy lehetséges diagnózis kapcsán most közelebb került a megoldáshoz? Érdemes lenne elgondolkodnia, hogy mennyiben érinti magát az, hogy a volt barátja milyen személyiségproblémákkal küzd. Ha mégegyszer elolvassa az előző válaszomat, talán segítséget kap ahhoz, hogy mit tehet a volt barátja saját gondjainak orvoslásáért, és mit tehet ön, ha nehézséget okoz e kapcsolat lezárása.
Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

előző oldal 21. oldal következő oldal