Orvostudakozó   nézet »  tábla     normál

Dr. Kovács Márta Blanka
Dr. Kovács Márta Blanka válaszol
Dr. Kovács Márta Blanka
igazságügyi orvostan szakorvosa
igazságügyi orvosszakértő, pszichiátria (jelölt)
előző oldal 16. oldal következő oldal
Vancomycin  2013. április 24. 10:58   #320 

Kedves Szakértő nő!

90 éves idős rokonunk január közepén jött ki a kórházból egy idősotthonba. Nehezen mozgott, inkább csak segitséggel, kerekes székbe ültették ki. Bekerülésekor már hasmenése volt, ezért diétáztatták teával, kekszszel, ami miatt le is fogyott eléggé. Széntabletta, normafloor nem hatott. Ez kb két 2-3 volt. Utána elkezdték adni neki a Vancomycint infúzióba. Adagolása 4x500, majd 4x250 mg/nap volt. Emlitették a nővétek, hogy halucinálni szokott a néni, de amikor mi mentünk mindig tiszta volt. Csak segitséggel tudott inni már és sokat aludt is. Március elején még elég jó beszélgettünk, de már többször hányt, keveset evett. A közepén már nehezen vette a levegőt és alig tudott beszélni. Rá két napra meghalt. Az orvos elmondása szerint 1x látta egész idő alatt.Azt olvastam, hogy a Vancomycin vérnyomásesést (amitől többet aludhatott), légzési nehézséget, hányingert, hányást okozhat. Két hónapig kapta ezt. Közrejátszhatott ez a hirtelen állapot romlásban? Lehet ennyi ideig szedni ezt?

Válaszát előre is köszönöm.


Tisztelt Érdeklődő!
A Vancomycinnek valóban van vérnyomásesés, légzési problémák, hányinger a mellékhatásaiban jegyezve, de egy állapotromlás összetett folyamat, más is közrejátszhatott benne. Egy korrekt választ akkor lehetne adni, ha az egész kórtörténet és kórlap a leletekkel együtt rendelkezésre állna. Valamint egy boncolás is sokat segíthetett volna. Orvosszakértői vizsgálatot is kérhetnek a halál tisztázására, ebben az esetben az összes leletet ki kell kérni a kórházból, valamint a boncolási jegyzőkönyvet is.
Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Mit igényelhetünk?  2013. április 16. 22:43   #319 

Kedves Doktornő!

Szeretném megkérdezni, hogy akinek nincs meg a szükséges munkaviszonya az beadhatja-e a kérelmet rehabilitációs járadékra vagy rokkantosításra?
Értelmi fogyatékossággal, jelenleg fogyatékossági támogatásban részesül az illető. Csupán ez a tény, hogy értelmileg fogyatékos valaki, akinek kiállította az ORSZI a papírt, és felülvizsgálat nem szükséges (mert állapotában változás nem várható)...önmagában kb. hány %-os munkaképesség-csökkenést jelent, ha fizikálisan egészséges? Remélhetőleg mire számíthat, megkapja-e a rokkantságit, vagy a rehabilitációs járadékot?

Üdv: Gabi


Kedves Gabi!

A területileg illetékes önkormányzatnál érdeklődjön, milyen támogatást kaphatnak.
Véleményt munkaképesség-csökkenésről csak leletek birtokában és személyes vizsgálat alapján lehet mondani.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

HP7501  2013. április 16. 22:32   #318 

Tisztelt Orvosszakértő Asszony! Az alábbiakra kérek öntől felvilágosítást! ; 2004 ben Laparascopos fundoplicatiót végeztek nálam,majd másnap hazaküldtek! Ez így rendben van?És ha azt követően lép fel szövődmény ki a fellelős? Műtétet követő pár napra rá folyamatosan panaszaim,problémáim van!
Nem iszom alkoholt,mégis nagyobb a májjam 2 ujjal, az epehólyagom többszörősen megtőrt, hasnyálmirigyem sincs rendben! Műtét előttig nem volt ezen szerveimmel baj,és panaszaim!
Lehet a műtét következménye? 2005 ben a László kh ba leírták hogy a hasnyálmirigy
és a hasmenésem a műtét utáni megváltozott anatómiai viszony miatt van! Ez azóta is meg van! Jelenleg gasztroenterológiára járok ambulánsan! Se amilázam , Iga,emelkedett! Betegségeim;
Von Willebrand, Aszthma, Mitrális prolapsus, Chr. Hasnyálmirigy, Reflux, Gyomor submucosus, Táplálkozási zavarok/ezek is lehetnek közrejátszók a fentiekben? Várom megtisztelő felvilágosítását!
Előre is Köszönöm! Üdvözlettel ; Péter


Kedves Péter!
Endoszkópos beavatkozással oldották meg a reflux betegségét. A laparoszkópos műtétek minimális sebészeti beavatkozásoknak számítanak, és egynapos sebészeti ellátások általában. Itt olvashat róla egy cikket:
http://www.mrns.hu/hirek/endoszkopos-technikaval-kezeltek-refluxos-betegeket
Kérdéseit sebész szakorvosnak tegye fel kérem, ő tudja pontosan megmondani milyen következményei/szövődményei lehetnek egy ilyen sebészi beavatkozásnak. A műtétet elvégezték, mert bizonyára szükség volt rá. A műtéti kockázatokról pedig műtét előtt fel kellett világosítsák. Írásos nyilatkozat is van, amit Önnek alá kellett írnia a műtét előtt, abban szerepelnie kell minden lehetséges műtéti szövődménynek is.
Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Leszázalékolás indítása  2013. április 10. 22:54   #317 

Tisztelt Doktornő!


Orvosi javaslatra most indítom a leszázalékolásom és szeretném a véleményét kérni hogy van-e esélyem rá???
Diagnózisaim:
Q6760 pectus excavatum
R0740 mellkasi fájdalom
H5210 myopia
M0730 egyéb psoriasisos arthropathiák
M4190 scoliosis, k.m.n.
M5190 intervertebrális discus rendellenesség, k.m.n.
M7740 metatarsalgia
L4000 psoriasis vulgaris

Előre is köszönöm válaszát!!

Tisztelettel:Szabó Roland


Kedves Roland!

Azt, hogy a betegségei mekkora rész-egészségkárosodást jelentenek, és ezek alapján mekkora az össz-szervezeti egészségkárosodás mértéke, csak az összes orvosi leletének ismeretében és személyes vizsgálat alapján lehet megállapítani. Interneten keresztül nem.

Üdvözletetl:
Dr.Kovács Márta

Miert vettek el a rokkantnyugdijama  2013. április 9. 05:23   #316 

Tisztelt Doktorno!

Tothne Balog Aniko vagyok, 48 eves.
Le voltam szazalekolva, de Rehabilitacios jarulekra tettek. Az alabbi betegsegekkel miert nem hagytak meg a rokkantnyugdijamat?
Gerincprotezisem van, LIV-V-ben, sulyos depresszios es panikbeteg vagyok ongyilkossagi kitoresekkel, Buerger-korom van labfeji erszukulettel, erek meszesedese, magas vernyomas szivnagyobbodassal. Sok olyan gyogyszert szedek, amelyek mellett egyedul kozlekedni sem szabad es van olyan /Tegretol/ ami bealtat!Miert dobtak ki? Udv.


Kedves Anikó!

Én nem tudhatom, miért volt ez a döntés, a bizottságot kérdezze meg és fellebbezzen. Ők ismerik az Ön egész kórtörténetét, a részletes leletetekkel, és Önt vizsgálta meg egy orvosszakértő is. Interneten keresztül nem lehet véleményt mondani diagnózisok felsorolásával, személyes vizsgálat és konkrét leletek nélkül.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

Érdeklödés 1  2013. április 4. 07:58   #315 

Tisztelt Dr. Kovács Márta Blanka.

2012 szeptemberében volt Mo.-n egy autóbalesetem. A rendörség elmondása szerint én voltam a hibás, mert egy útkeresztezödésben nem adtam meg az elsöbbséget.
A balesethez hozzátartozik, hogy semmire sem emlékszem, ezt a kihallgató rendörnek is elmondtam a baleset után közvetlenül és a kihallgatásomkor is.
Amire emlékszem, hogy utoljára a GPS azt mutatta, hogy 3,2 km-re le kell fordulnom ezt követöen pedig a mentöautóban történtekre.
A balesetet követöen egy hónappal az agyburok és a koponycsont között egy vándorló vérrög beszédzavart okozott, orvoshoz fordultam és 1,5 hónapi kezelés után a vérrög felszívódott.
Sokat gondolkodtam a balesetemen, föként azon hogyan fordulhatott elö velem, ugyanis 48 éve vezetek és még soha nem volt balesetem.
15 évvel ezelött Bypass mütétem volt, azóta több gyógyszert is rendszeresen szedek, ezek a következök: Rocornal 200, Ramilich 10, Clopidrogrel TAD 75,Bisoprolol dura plus 5/12,5, L-Thyroxin beta 175, Simvastatin ratiopharm 40.
Ezeket minden reggel veszem be. A balesetem ezt követöen kb 2 órával történt.
Amint olvastam a gyógyszerek mellékhatásait azt a következtetést vontam le, hogy a felsoroltak közül többnél is lehet kihatás a gépjármü vezetésre.
Kérdésem, lehetséges az, hogy egyik-vagy másik gyógyszer egy rövid ideig tartó emlékezet kiesést okozott vagy rosszullétet.
Kérem ne értsen félre nem kibúvót keresek csak szeretném megtudni hogyan történhetett ez meg.
Egyébként Németországban élek, ha van értelme akkor kérni fogok egy hivatalos szakvéleményt.

Köszönöm elöre is és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kivánok.
Tisztelettel


Tisztelt Érdeklődő!
A fenti gyógyszerek szív-és magas vérnyomás valamint zsírsavcsökkentő és pajzsmirigy-hormonpótló gyógyszerek. A mellékhatásait Ön is el tudja olvasni, van amelyiknél (Rocornal) leírják, hogy gépjárművezetésnél akár veszélyes is lehet: "Das Reaktionsvermögen kann durch den Wirkstoff so weit eingeschränkt sein, dass die aktive Teilnahme am Strassenverkehr oder das Führen von Maschinen gefährlich werden". De konkrétan mit okoz, azt már nem. Így ezt valójában egy olyan szakértő tudná megválaszolni, aki a gyógyszerelőállításában vesz részt. Igazságügyi orvosszakértőnek a kompetenciájába ez nem fér bele. Viszont egy koponyasérülés is előidézhet emlékezetkiesést. Volt a balesete során koponyasérülése? megütötte a fejét?

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

m49  2013. március 25. 20:20   #314 

Tisztelt Doktornő!


49 éves vagyok 30 éve admnisztrátor,de az alábbi betegségeim miatt nem tudom a munkámat ellátni.Rokkantisitási kérelmet nyujtok be,a Következő betegségeim vannak:
Diagnózis:
F3410-Disztimia
G20H0-Prkison-kór
M4190-Scoliosis k.m.n.
M4790-Spondylosis k.m.n.
M4780- egyéb spondylosis
M5450-Lumbágó
M5460 -fájdalom a háti gerinc területén
M7910-izomfájdalom
M5110-Lumbális és más intervertebrális discus rendell.radicupolást.
F4110-Generalizált szorongás
F4010-Szóciális fóbia
F3140-Bipoláris affektív zavar súlyos depresszió,pszihotikus tünetek nélkül
Kérdésem a következő mennyi esélyem van arra,hogy az állapotom miatt a nem rehabilitálható minősítést megkapjam ? Ön szerint az össz szervezeti egészségkárosodásom mértéke hány %


Üdvözlöm!

Egy lista alapján nem lehet megállapítani, hogy hány %-ot kaphat. Konkrét leletek, személyes vizsgálat szükséges, és nem a betegségek száma a mérvadó a leszázalékolásnál, hanem mennyiben korlátozza a munkavégzésben. Orvosszakértő fogja Önt megvizsgálni és megállapítani mennyiben korlátozott a munkaképessége.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Zsuzsa2  2013. március 25. 20:15   #313 

Tisztelt Doktornő!
1995 októberében volt egy gerinc műtétem.L.V.csigolyám lett csavarozva 3 csavarral,spondylolisthesis miatt.Azóta is fizikai munkát végzek,egyre nehezebben.CT vizsgálaton voltam most márciusban.A lumbalis lordosis íve fokozottabb,szabályos corpusmagasság észlelhető.Az I corpus alsó zárólemezénél Schmol hernia látható.A Th XII korong bal oldalon a hátsó peremszéllel együtt enyhén előredomborodik.A III korongszintben medialis kifejezett protrusio ábrázolódott,a duralzsák mérsékelten komprimált.LV-SI csigolya között csavaros rögzítés látható.Listhesis nem ábrázolódott.J.o.a lateralisan elhelyezkedő csavar a proc. transversust m. psoas irányába 4 mm-el meghaladja.Kezdődő spondylosis jelei ábrázolódtak. 38 éves vagyok 23 év munkaviszonnyal.Van-e esélyem arra,hogy leszázalékoljanak.Válaszát előre is köszönöm!


Üdvözlöm!

Egy lelet alapján nem lehet megmondani hogy valaki leszázalékolható-e, mert a munkaképességcsökkenés, illetve a korlátozás a meghatározó a leszázalékolásnál. Azaz a mérvadó mennyire van Ön korlátozva a munkavégzésben. Ezt konkrétan egy neurológus vagy idegsebész tudná Önnek megmondani.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Elkeseredve  2013. március 20. 23:12   #312 

Tisztelt Dr. Nő!
44 éves Nő vagyok!Olyan ügyben érdeklődöm, hogy eddig 50 % a-kos rehabilitáción voltam és most visszavették 40%-ra.Szeretném megkérdezni,hogy ha nem gyógyultam meg és még más betegségek is jöttek , így is visszavehetik a százalékot? Nagyon el vagyok keseredve,mert munkát sem tudnak olyat a számomra felajánlani.Szívesen tanulnék,de azt a lehetőség sincs meg.
Nagyon fáj a derekam és nagyon zsibbad a bal lábam. Nehezen tudok hajolni, állandó fájdalmam van még éjszaka is.
Volt egy balesetem tornaórán ahol egy XI – csigolyám kompressziósan eltört és emellett elcsúszott a 4-5-ös . Két gerincműtét, ahol az egyik nem sikerül,kiderült a második műtétnél,hogy letört a csavar feje,és megsérült a csigolyám, ödémás lett. Újra kellet műteni és kicserélni a csavarokat és a lemezt.
Mélyvénás trombózisom lett, aztán volt egy gyomorszáj műtétem Hernia nagy sérvem volt. Epeműtéte, nőgyógyászati műtétek ahol eltávolították a méhemet. Lábon kihordtam egy máj gyúl adást. Ez is úgy derült ki, hogy rendszere véradó voltam és mikor mentem vért adni közölték,hogy többet nem adhatok. Meg ezen kívül teniszkönyök műtét és még számos több műtéten estem át.
Két gerincműtétem volt a 4-5-ös csigolyám csavarokkal és lemezzel van rögzítve.
A lumbosacralis átmenetben, az L.V.-S.I. segmentumokban dorsalis spondylofixatio látszik. A fémanyagok igen kiterjedt műtérképeződést okoznak. A csigolyák között lényeges elmozdulás nem látható. A praesacralis discus korlátozottan megítélhető, dorsalis kontúrján kórjelző kiboltosulás nem ábrázolható. A canalis spinalis ezen részlete számottevően nem deformált. Az L.V.-S.II. segmentumok síkjában ventralisan az epiduralis térben egyenetlen kötegezettség van. A lumbalis lordosis mérséklődött. A conus medullaris az L.I. csigolyatest magasságában végződik. Az L.I.-L.IV. csigolyák corpusának magassága megőrzött, ezen segmentumok között a discusok dorsalis kontúrján kórjelző kiboltosulás nem ábrázolható.

Vélemény: Status post spondylofixationem L.V.-S.I. Az érintetett segmentumok között az epiduralis tér ventralis részében minden bizonnyal cicatrix van. Herniatio nem bizonyítható
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!

Nyaki MR
A nyaki lordosis íve elsimult, kissé diszharmonikus.
Valamennyi ábrázolt porckorong különböző fokban dehidrált.
C.III-IV magasságban kis, kp vonalas discus előboltosulás okoz minimális benyomatót a ventrális liquortéren.
C.IV-V magasságban kis hátsó peremszéli deformitással kísért, kp. vonalas discus előboltosulás deformálja a ventrális liquorteret.
C.V.-VI. magasságban hátsó peremszéli deformitással kísért lapos, kp. Vonalas discus előboltosulás észlelhető, mely a ventrális liquortéren minimális benyomatót okoz.
C. VI. – VII. magasságban hátsó peremszéli deformitással kísért, döntően kp. vonalas, de jelzett kis jobb túlsúllyal is bíró discus előboltosulás ábrázolódott, mely a ventrális liquorteret szűkíti.
A vizsgált szakaszon a többi magasságban számottevő porckorong előboltosulás nem ábrázolodott,amennyire a technikai okokból adódó, zavaró műtermékek mellett megítélhető,a gerincvelőben biztosan kórosan körülírt jelintezitás eltérés nem mutatkozott.


Üdvözlöm!
Interneten keresztül nem tudok Önnek segíteni, forduljon ahhoz a bizottsághoz és orvosszakértőhöz, aki vizsgálta és a szakvéleményt kiadta.
Egy véleményt meg is fellebbezhet.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

függőség  2013. március 14. 05:29   #311 

Tisztelt Doktornő!
Az lenne a kérdésem,hogy kb.10 éve alkoholfüggő vagyok,rendszeresen járok a pszihiátriai gondozóba.Jelenleg 1 éve tiszta vagyok,volt már esperál beültetésem is.Többször visszaestem,epilepszia is kialakult nálam.Rehabilitációs járadékban részesülhetek-e,illetve ha arra nem rehabilitációs kártyát kaphatok-e?Válaszát előre is köszönöm,tisztelettel:
Kovács Mariann


Üdvözlöm!

Ez a kérdés nem orvosszakértői kompetenciába tartozik. Érdeklődjön a területileg illetékes önkormányzat szociális részlegén.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

49  2013. február 27. 11:58   #310 

Tisztelt Doktor Nő!

49 éves nő vagyok-
Hat hónapja elferdültem balra és előre rettenetese fáj a derekam és a hátam. D gerinc kétirányú felvételen S alakú torsios scoliosis.Csigolyák peremszélei megnyultak A porcrések scoliosisnak megfelelően kissé szűkebbek. A DVIII.,Xcsigolyák magassága csökkent.Az alsó szakszon zárólemez egyenetlenségek láthatók. Lumbalis.gerinc kétirányú felvételen .Csigolyák peremszélei megnyultak. Zárólemezeken schmorl herniiák . két éveparkinson-kór beteg vagyok,jelenleg Hoehn - Yahr IIIB stádiumú.Fokozatos progresszót mutat. Jobb oldali kéz tremor (irodán dolgozom,jelenleg állományban vagyok, mert nem tudok írni, valamint a derék, hát fájdalmaim miatt)Csontsürüség vizsgálat megállapította,hogy kezdődő ostheoporsisom van.Pánik syndromám van.Nem régen jöttem ki az INTENZÍV MOZGÁSSZERVI ÉS REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYRÓL.
Diagnózis: (1) M4190 Scoliosis,k.m.n.
(3) M5110 Lumbalis és más intervertebrális discus rendell.radiculopat
(5) M7910 Izomfájdalom
(0) M4190 Scoliosis,k.m.n.
Az idegsebész szerint a háti és a lumbális MR vizsgálat nem mutat oly mértékű elváltozást,ami a nagyfokú gerincferdeséget és az antalgiás tartást magyarázná.
Tisztelettel kérdezem a schmorl herniak okoznak ekkora fájdalmat a derekamnál és a hátamnál? Ön szerint ennyi betegséggel esélyem van aleszázalékolásra?


Tisztelt Érdeklődő!

A leszázalékolással kapcsolatban forduljon idegsebész orvosához, mert ő mint kezelőorvos szakorvosként kompetens ebben a kérdésben, ő vizsgálta meg személyesen és ismeri minden leletét. Én interneten keresztül leletek és személyes vizsgálat hiányában nem tudok nyilatkozni.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

Tisztelt dr nő !  2013. február 23. 08:35   #309 

Tisztelt dr nő! 3 éve pszhiátriai beteg vagyok egész erős depresszióval + magas a vérnyomásom ok nnélkül sirok alig birok dolgozni . eés Lumbagóval is kezelnek fájdalmaim vannak refluxom van mely sok gyomorsavval jár. és psudo hypothyreosisom is van a negyedik és ötödik ujjam rövidebb . emiatt sok mindent leejtek nem biztos a fogásom .azt szeretném megkérdezni hogy ezzel leszázalékalhatnak e,?
Nagyon rosszul vagyok mostanában és halál félelmem is van . Köszönöm előre is válaszát . jelenleg még dolgozom de nagyon nehézkes.


Tisztelt Érdeklődő!

Nem a betegségek száma számít a munkaképességcsökkenés megállapításánál, és nem is adódik össze a %. Mindig attól függ, mennyire korlátozott a munkájában és mennyire befolyásolja a napi munka elvégzésében az adott betegség.Megállapítani csak személyes vizsgálat és leletek alapján lehet bárkinek is a munkaképességcsökkenését. Interneten keresztül saccolni nem lehet.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

Gerincsérv  2013. február 23. 08:32   #308 

Tisztelt Doktornő!

Több éves derékfájdalmaim után 2012-ben MRI vzsgálattal állapították meg, hogy gerincsérvem van. Nem vállaltam a műtétet, inkább afiz.terápiás kezeléseket: súlyfürdő, vízi torna...A kezelések után jobban éreztem magam, melyet a 6 hónap elteltével most fogok újra kezdeni, mert úgy látjuk a doktornővel és sajnos úgy érzem, hogy szükséges.

Eredetileg óvónő vagyok, de több éve vezetőként nagyon keveset vagyok már a gyerekek között. Nem igazán voltam táppénzen ezzel, arra törekszem, hogy összehangoljam a bajom és a munkám; és ezt az inkább irodai munkát könnyebben ellátom. Azonban azt is érzem, hogy ha tartósan nem tudnám az óvónői feladatokat már ellátni, ha úgy adódna.

Kérdésem: én lehetek megváltozott munkaképességű ezzel a fennálló betegséggel?
Várom válaszát.

Tisztelettel: Pné Judit


Kedves Judit!

Amíg funkcionális elváltozások vannak és a mindennapi munkában nem korlátozott a munkaképessége addig nem fog leszázalékolást kapni. Magában egy gerincsérv vagy bármely más betegség diagnózisának a fennállása nem jelent munkaképesség csökkenést.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Érdeklődő  2013. február 15. 18:17   #307 

Tisztelt Doktornő!
Véleményét szeretném kérni: hepatitis b fertőzöttség esetén jár-e kártérítés,vagy csak abban az esetben ha már májkárosodás is fellépet?
Mi a teendő, ha a munkáltató nem vizsgálta ki az esetet, és baleseti naplót sem vezettek?
Előre is köszönöm válaszát! Dné


Üdvözlöm!

Kártérítési per indításához orvosi leletekre van szükség, amivel bizonyítani tudja, hogy jogosult kártérítésre, iratok hiányában semmit sem tud tenni.
Javaslom forduljon munkáltatójához és beszélje meg vele. Kérjen baleseti jegyzőkönyvet tőle, ha ez baleset volt annak idején. Vagy az üzemi orvosához.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

Bérelzáródás  2013. február 15. 18:14   #306 

Kedves Doktornő!

A nagymamám 87 éves, tegnap késő este a sürgősségi osztályra utaltak bennünket, a nagymamám hányt és nagy fájdalmai voltak az alhasi terülten, jobb oldalon. A háziorvos kitapintott egy 5x3 cm-es duzzanatot, aztán a sürgősségin megállapították ultrahanggal és röntgennel, hogy bérelzáródása van a nagymamámnak, ma délelőtt még megoperálják. A mamának magas vérnyomásos betegsége van, volt már vakbél műtétje nagyon régen, és nagyon gyenge már sajnos.
Szeretném tudni a kilátásainkat illetve esélyeinket.

Megtisztelő válaszát köszönettel:

Andrea


Kedves Andrea!

Ebben a kérdésben keresse meg a nagymamája orvosát, aki operálni fogja, ő meg fogja nézetni egy belgyógyásszal is, és ő az aki meg tudja mondani, mik az esélyei és kilátásai. Ez nem orvosszakértői kompetencia körébe tartozik. Személyes vizsgálat, vérvételi eredmények szükségesek még egy vélemény írásához. De mint hangsúlyoztam, ezt mind az operáló orvos tudja megmondani.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

lizamaci  2013. február 12. 17:50   #305 

Tisztelt Doktornő !A véleményére lennék kíváncsi:2012.10.01-én voltam komplex felülvizsgálaton. A papíromon ez áll nem számít megváltozott munka képességűnek. Betegségeim: Tüdő rosszindulatú daganata. /2006-ban operáltak. jobb felső lebeny eltávolítás/ . tüdő vagy egy részének szerzett hiánya. COPD, 71% Obstructiv ventill.zavar. Állapotában javulás nem várható. depressziv-persecutoros állapotkép. Jammer depresszió,akut stresszreakció , meghatározott körülírt fóbia. alkalmazkodási zavarok. anamnézis. terhelő családi anamnézis mk. felmenő ágon halmozott npl. előfordulás ízületi fájdalom. elsődleges térdízületi arthrosis kétoldali. spondylosis univ. csontsűrűség és szerkezet rendellenessége. magas vérnyomás./még éjszakai is. 3 vérnyomás tabletta után is van , hogy 160/100 . Tisztelt Doktornő csak lenne a kérdésem Önhöz , hogy maga szerint se vagyok megváltozott munka képességű. Itt Magyarországon most ez van. Sajnos súlyos betegek kerülnek ki az utcára pénz és ellátás nélkül. Köszönöm válaszát! Tisztelettel. lizamaci egy 51 éves beteg nő.


Kedves Érdeklődő!
Saját véleménnyel Ön semmit sem ér. Orvosszakértő vizsgálja meg Önt, és ír egy szakvéleményt a munkaképességéről illetve csökkenésről, ha arról van szó. Nem a betegségek száma számít a véleményezésnél, hanem a foka és súlyossága a betegségnek, mely a napi munkaképességében Önt korlátozza.Ha nem korlátozza és el tudja végezni a munkáját, akkor munkaképesnek számít. Látatlanban véleményt nem írhatok.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

18 éves  2013. február 3. 20:48   #304 

Tisztelt Dr Nő!
Kérdésem az lenne, hogy fiamat már egy éve hordom Pécsre a gyermekklinika neurológiai szakrendelésére Epilepsziával kezelik gyógyszeresen.
Tudomásomra jutott ,az orvos nem is mondta, hogy gyermekemet szociális kedvezmények illetik meg. PL. kiemelt családi pótlék és egyebek. Én ezt az igazolást kérhetem a kezelő orvostól, ha bár ő még nem ajánlotta, csak egy torna felmentést adott? köszönöm válaszát


Kedves Érdeklődő!

Nem minden orvos tájékozott a szociális kedvezményekkel kapcsolatban, mivel ez nem a szakterülete. Szociális támogatások és családi pótlék esetében forduljon munkahelyén lévő családtámogatási kifizetőhelyen, vagy ha ott nincs a Magyar Államkincstár megyei területi igazgatóságain lehet benyújtani, és ott érdeklődjön az Önt illető szociális támogatásokról. Igazolást az orvostól a gyerek betegségéről kérjen, és ezt nyújtsa be a kérelméhez.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Ildi  2013. február 3. 20:33   #303 

Tisztelt Doktornő!

A férjemet a munkahelyén baleset érte. A térde darabokra tört emiatt maradandó károsodása lett. Az egyik térdét 80 fokban tudja behajlítani az izomzata sorvadt a két comb izomzata között 10cm az eltérés. Állandó fájdalmai vannak. Baleseti járadék miatt igényt nyújtottunk be amit elutasítottak. A szakvélemény a 3.21 táblára hivatkozik ahol 12%-ot állapít meg. Szerintem ez a % helyesen 15 lenne. És úgy gondolom, hogy a 3.22 táblát is kellet volna nézni. Ön szerint is mind a két táblát kell nézni, vagy csak az egyiket ahhoz, hogy az össz mozgáskárosodás megállapítható legyen? Vagy az egyik tábla kizárja a másikat? Válaszát előre is köszönöm


Kedves Ildi!

Megfellebbezheti a szakvéleményt, ha nem ért vele egyet, és kérhet másik szakvéleményt. Megnéztem mind a 2 táblát, sajnos így nem tudom megállapítani, személyes vizsgálat és az orvosi lelet mindig fontos egy korrekt szakvéleményezéshez.

Üdvözlettel:
Dr.Kovács Márta

Terike  2013. február 3. 20:26   #302 

Kedves Doktornő!

Tavaly decemberben lett volna esedékes bizottság elé mennem a rokkantositásom miatt, de ezidáig még nem hivtak be.
Lehetséges, hogy figyelembe vették a birósági szakvéleményt, és nem háborgatnak, ugyanis amikor elutasitottak és kitettek a rendszerből, azt irták a határozatra, hogy állapota véleges nem kell vissza menni további vizsgálatra. De ez 2oo9-ben volt.
Azóta volt a birósági perem, ott meg a határozatra 2o12.december van irva a követjező vizsgálatra.
Az szeretném megkérdezni, hogy az eddigi orvosi papirok, leletek mennyi időre veszik igénybe, úgy értve az 1 évvel előtti papir is jó még, vagy csak a 3 hónapnál fiatalabb.
Köszönettel. Terike


Kedves Terike!

Kontrollokra mindig mennie kell, ezeket az újabb leleteket mutassa be, ha behívják, és a pszichiátriai kontrollokra is járjon. A régebbi leletei gondolom már a bizottságnál vannak lemásolva.

Üdvözlettel:

Dr.Kovács Márta

37 éves anya sok gonddal  2013. február 3. 20:24   #301 

Tisztelt Doktornő!

Köszönöm gyors válaszát, tanácsát megfogadva indulok tovább fájdalmas utamon!

Jó egészséget a további praktizáláshoz!

Üdv: Tündi


Kedves Tündi!

Köszönöm.

Dr.Kovács Márta

előző oldal 16. oldal következő oldal